Üdvözlünk

Kedves érdeklődő üdvözlünk a honlapunkon!
Most induló vállalkozásunk jelmondata: mindenünk a ló.
Szolgáltatásainkat ebben a szellemben, minden ló köré építhető témakörre igyekszünk kiterjeszteni

Miért CLEAN HORSE?
A válasz egyszerű, szeretjük a lovat. Csak így általában. Nem kifejezetten egy lovat, vagy a valamilyen lovakat, hanem kivétel nélkül minden lovat kortól, nemtől, fajtától, teljesítménytől függetlenül, megkötések nélkül. Meggyőződésünk, hogy csak az egészséges ló boldog és elégedett, ahhoz pedig hogy egészséges legyen a lovad a legelső dolog, amit megtehetsz érte az, hogy törődsz vele (amellett persze hogy megfelelő módon tartod, takarmányozod és képzed). Ha pedig törődsz vele, biztosak vagyunk benne, hogy a te lovad és az élettere, felszerelései tiszták. Nem arról van szó, hogy mindig patyolattiszta minden körülötted, hiszen ez lehetetlen elvárás is lenne bárkivel szemben, aki lovak körül tölti az idejét. Nem nagy dolgokra, vagy drága kiegészítőkre gondolunk, hanem csak olyan apróságokra, mint letörölni lovaglás után a zablát, kikaparni a ló patáját, leápolni mielőtt ott hagyod a lovardában, rendszeresen ápolni a felszerelésed, feltenni egy sót a karámban, stb stb stb…
Ha érted mire gondolunk nem is kell tovább részletezni. Van az a kis valami, talán csak egy érzés, egy hangulat, amit azonnal megérzel biztosan te is, ha olyan lóval találkozol, aki fontos annyira a gazdájának, hogy törődjön vele.
Ez különböztet meg téged (és minket) azoktól, akik csak azért lovagolnak, vagy hajtanak fogatot, vagy tartanak lovat, mert az jól hangzik és nincs mögötte semmi más.
Ez köt össze minket. Ha ránézel a mi lovainkra, az istállóra, vagy bármire körülöttük (már megteheted, hiszen ezzel a honlappal az életünk nyitott könyv lett mindenki számára) reméljük érezni fogod ezt a kis pluszt és mi is érezzük majd ha találkozunk veled és a lovaddal.
Ez köt össze minket: A TISZTA LÓ, az ápolt ló, hogy törődünk a lovunkkal, mert valóban fontos nekünk  – hiába élünk kilométerekre egymástól, hiába választ el minket akár egy egész világ. Te szereted a lovat, mi is szeretjük a lovat, törődünk vele, van mindig időnk rá, még akkor is ha már nyugdíjas veterán, vagy még fiatal csikó hogy rendezett megjelenést, ápolt, igényes környezetet biztosítsunk neki, ugyanúgy ahogy teszed te is a te lovaddal és  így máris egy csapat vagyunk.
Már biztos érted miért Clean Horse. Ha pedig bármiben tudunk segíteni, akkor máris megérte elkezdenünk ez a vállalkozást Próbáltuk összegyűjteni azokat a lóval kapcsolatos dolgokat, amik eddig hiányoztak a kelet magyarországi lovasok életéből.
A következőkben állunk rendelkezésetekre:
-bértartás
-pályabérlés
-lónyírás
-lótakarómosás és javítás, akár házhoz szállítással
-lovas fotó, versenyfotózás
-egyedi akadályok tervezése és gyártása
– alumínium versenyládák, akár saját elképzelés alapján is
– és egy kis mozgó boltot is szeretnénk létrehozni, aminek a kínálatát megtekinthetitek a ,,Bazár” menüpont alatt, ha megtetszik valami azt a következő takarógyüjtő körút, vagy hétvégi versenyfotózás alkalmával ha találkozunk meg is veheted anélkül hogy külön emiatt be kelljen menned a egy lovasboltba – szinte házhoz visszük a vásárlást

Természetesen mindezek mellet folytatjuk mindazt, amit eddig is csináltunk, tenyésztünk, tartunk és képzünk lovakat, versenyeztetjük őket. Ha tényszerűek akarnánk lenni itt kiemelnénk a több évtizedes tapasztalatot, a sikeres versenyzői múltat, vagy a szakirányú végzettséget és azt részleteznénk ez mitől biztosíték a sikerre. De nem tesszük, mert ha őszinték akarunk lenni nem ez mozgat minket, egyszerűen csak mindenünk a ló…

                                                                                                                              Anett & Lujó