Negyedik teszt – Dynamic alátét és füles

Negyedik teszt – PRO Team Dynamic
A negyedik tesztünk alanya a HKM Pro Team Dynamic kollekciójának az alátéte, a Dynamic nyeregalátét és a hozzáillő Dynamic fülvédő volt.
dynamic-alatetek
A Bazárban mindig a Pro Team kollekció áll a szívünkhöz a legközelebb, ezek a darabok tetszenek a legjobban a HKM kínálatából már évek óta, így valóban kíváncsian várjuk szezononként az új kollekciót és általában szerelem első látásra minden újdonság. A Dynamic alátétekkel sem volt másképp és nagyon örültünk, hogy sikerült tesztelőt találnunk, aki ráadásul merőben eltérő ízléssel bír mint mi, hiszen a piros, egészen pontosan a vörösbor színűre esett a választása.
Tavasszal, március elején indult útjára a Dynamic nyeregalátét, vörösbor színben.

dynamic-vorosbor-nyeregalatet

Következzen a teszt

A tesztelőnk ezúttal Szőts Kata volt, aki vállalta, hogy hónapokon át használja az alátétet, majd végül véleményt mond róla.
Lássuk ki is ő:
,,Szőts Kata vagyok, Fejér megyében, Nagyvenyimen, egy kis lovarda tulajdonosaként élek. Az életemben központi szerepet töltenek be a lovak, nem lovagoltatunk, saját örömünkre, kevés kancával a tenyésztéssel próbálkozunk. Három fiatal lovunk bontogatja szárnyait sikeresen a díjugratásban. A Clean Horse egyik terméktesztelője a hátasaim és én vagyunk.
Első próbaként még a télen kezdtünk nyúzni egy ProTeam alátétet.
Talán az egyik legfontosabb szempont, hogy ennyi idő, mindennapos használat és az ezzel járó rengeteg mosás után is a színe ugyanolyan.
Ez egy piros alátétnél fontos! Használati értékeit is dicsérni tudom, nem szakadt , nem kopott, és az izzadságot rendkívül jól magába szívja.”
Pár hónappal később az alátét versenyalátét lett és Kata egy fiatal lova, Zoé ebben kezdte meg a versenykarrierjét. Versenykörülmények között is megállja a helyét a Dynamic nyeregalátét

untitled-1

 

 

 

untitled-2

 

,,Utolsó érvként megjegyzem, a hibátlan pálya valami beépített funkció lehet benne, mert amióta ebben versenyzik Zoé csak hibátlan pályákat ment  😀
Összefoglalva:ár-érték arányban remek választás!”

Nyár végére akkora kedvenc lett az alátét, hogy fülest is kapott hozzá Zoé, így a Tenyészversenyen már abban teljesítette a szokásos hibátlan pályáit.
Egy tenyésztőnek nem is lehet nagyobb öröm, mint így zárni az idényt, gratulálunk hozzá itt is és köszönjük a tesztet Katának!

untitled-3

Az alátétet itt találjátok a webshopban: Dynamic nyeregalátét
A hozzáillő fülvédő pedig: Dynamic fülvédő

Számít az olvasóink visszajelzése, ha tetszik a kezdeményezés és szívesen olvasnál még teszteket az oldalon írd meg nekünk mi az amit szívesen látnál a terméktesztek közt.
Aki pedig kedvet kapott a vélemény alapján egy Dynamic alátéthez, vagy füleshez, annak van egy jó hírünk. Az internetes és a boltban történő vásárlás során is 10% kedvezményt biztosítunk mindenkinek aki a tesztre hivatkozik. Rendelésnél a zablával díszített és a címeres alátétnél is ,,Szőts Kata – Dynamic alátét” , fülesnél pedig a ,,Szőts Kata – Dynamic fülvédő” kuponkódot gépeljétek be, vagy a boltban egyszerűen említsétek meg hogy olvastátok a blogon és ott tetszett meg.


Comments are closed.